Hacsikó (Hachiko – ハチ公) híressé vált japán kutya. Habár a képen nem az ő fajtája látható, mégis ezt a nevet adtam neki, története miatt.
Emlékműve Sibuja, de talán egész Tokió legnevezetesebb tájékozódási pontja és találkozóhelye a hatalmas állomásépület előtti téren. Az akita fajtájú kutya szobra egy hajdani professzor hűséges ebét örökíti meg, aki minden este ott várta munkából hazatérő gazdáját a sibujai állomáson – egyesek szerint hónapokkal, mások szerint több mint 9 évvel annak halála után is. Az 1920-as évek e legendája valószínűleg a csú, az alattvalói hűség kötelességét volt hivatva ébren tartani a militarizmus felé haladó társadalomban. Hacsikót kitömték, ma is megtekinthető az Országos Természettudományi Múzeumban.

A Sumi-e:

A tusfestés (水墨画, szuibokuga, vagy 墨絵, szumi-e) kínai módja (papírra vagy selyemre) a 14. századbanhonosodott meg Japánban, s legkiemelkedőbb mestere Szessú Tójó lett, valamint a Kanó-iskola tagjai. Leggyakoribb témái tájak, bodhiszattvák, zen pátriárkák, állatok, virágok, s zen hatásra a stílus is fokozatosan egyszerűsödött: a japán topográfiától idegen kezdeti (kínai) hegyóriásokat és irdatlan szakadékokat (amelyek az árnyékolás révén mélységet kapnak ugyan, de központi nézőszögük nincs: mozaikképek) felváltotta például Szessú Amanohasidatéja, majd pedig az egyre szimbolikusabb bambusznád, madár egy csupasz ágon stb.