Ensō
175 €
Az eredeti festmény!
Sumi-e, japán tusfestési technikával készült, kartonra.
Eredetiséget igazoló vörös Kanji Hanko pecséttel!
Kép mérete:
50×50 cm
Készleten
Leírás
Az enszó vagy ensō a zen buddhizmusban egy kör, amelyet szabad kézzel, egy vagy két laza ecsetvonással rajzolnak, és amely az elme felszabadulásának pillanatát szimbolizálja, amikor a test alkothat. Az enszó az abszolút megvilágosodást, erőt, eleganciát, az univerzumot, és a mu-t (無;az ürességet) szimbolizálja. A minimalista japán esztétika jellemzi.
Az enszó rajzolása egy fegyelmezett szumi-e (墨絵) gyakorlat. Elkészítésének eszközei és módszerei megegyeznek a japán kalligráfiában használtakkal: egy ecsettel (筆 fudé), vékony papírlapra hansi-ra(半紙;más néven: vasi) írnak. A kör lehet nyitott és zárt is. A legtöbb esetben befejezetlen, helyet hagyva a mozgásnak, a fejlődésnek, valamint minden dolog tökéletességének. A zen gyakorlók hisznek a vabi-szabi szellemében, vagyis a tökéletlenség szépségében. Mikor a kör csukott, akkor a tökéletességet szimbolizálja.
Az alkotó általában egyetlen erőteljes ecsetvonással rajzolja meg az enszót. Amikor szósho (草書) kurzív írással készítik, akkor a vonás kifejezetten gyors. Miután megfestették, már nem változtatnak rajta. Az enszó tükrözi a készítő pillanatnyi szellemi állapotát, és a készítés körülményeit. Rajzolása követői szerint spirituális gyakorlat, naponta csak egyszer lehet elvégezni.
Az enszó és kalligráfia spirituális gyakorlását, az önmegvalósításra törekvést, hicuzendo-nak (筆禅道; ’az ecset zen útja’) hívják. Az enszó szemlélteti a vabi-szabi és a japán esztétika különböző szintjeit: Furinszei – nem szimmetrikusság, szabálytalanság; kanszo – egyszerűség; koko – alapvető természeti erők; sizen – színlelés nélküliség, természetesség; júgen – rejtett báj és finomság; dacuzoku – szabadság, előítélet-mentesség; szeidzsaku – nyugalom.
A zen művészet gyakran kombinál szavakat és képeket oly módon, hogy segítsen jobban megértenünk a mélyebb jelentését.
A Sumi-e:
A tusfestés (水墨画, szuibokuga, vagy 墨絵, szumi-e) kínai módja (papírra vagy selyemre) a 14. századbanhonosodott meg Japánban, s legkiemelkedőbb mestere Szessú Tójó lett, valamint a Kanó-iskola tagjai. Leggyakoribb témái tájak, bodhiszattvák, zen pátriárkák, állatok, virágok, s zen hatásra a stílus is fokozatosan egyszerűsödött: a japán topográfiától idegen kezdeti (kínai) hegyóriásokat és irdatlan szakadékokat (amelyek az árnyékolás révén mélységet kapnak ugyan, de központi nézőszögük nincs: mozaikképek) felváltotta például Szessú Amanohasidatéja, majd pedig az egyre szimbolikusabb bambusznád, madár egy csupasz ágon stb.